Régebbi sajtómegjelenések


Beugró menedzserek pótolhatják a cégvezéreket
2006. október 6. péntek, 14:51 mfor.hu

Hazánkban is kezdi megvetni a lábát a nemzetközi piacon már évek óta létező interim menedzsment. A szolgáltatás lényege, hogy az átmenetileg kieső felsővezetőket bizonyos időszakra gyorsan és professzionálisan helyettesítik bérbevett szakember segítségével. A módszer nem csupán hatékony, de idő- és pénztárcakímélő megoldást is jelent a hazai cégek számára, tudta meg az mfor.hu.

"A színes egyéniséggel rendelkező, a körülményeket gyorsan felismerő, rugalmas vezetők a legjobb interim menedzserek. Általában a kreatív emberek érzik jól magukat ebben a szakmában, akik - miután megvalósították vállalásukat - mindig újabb sikerekre vágynak. Tehát újra és újra kihívások elé állítják magukat" - fejtette ki lapunknak a hivatáshoz szükséges készségeket Fekete István.

Kölcsönzött profi vezérek
A Hungarian Interim Management (HIM) Kft. ügyvezető igazgatója szerint az interim menedzsment tulajdonképpen egy vezetési eszköz, amely az elmúlt években fejlődött ki. Lényege, hogy a nagy tapasztalattal rendelkező (általában 45 év feletti) bérbevett vezetők határozott idő alatt jól definiált feladatokat oldanak meg a megrendelő vállalatnál.

6-9 hónapra szerződnek
"Az iparág szinte a semmiből nőtt ki. A HIM például 3 évvel ezelőtt kezdte meg tevékenységét, és évente mintegy 20-30 százalékkal növeli árbevételét. Hazánkban mindössze 2-3 cég foglalkozik ilyen szolgáltatással, ezenkívül azonban már számos tanácsadó ismerte fel az ebben rejlő lehetőséget" - vázolta fel kérdésünkre a piaci helyzetet Fekete István. Szerinte az interim szolgáltatás főként abban különbözik a tanácsadástól, hogy előbbi esetben végre is hajtják a feladatokat.

"Egy interim menedzser átlagosan 6-9 hónapig van egy vállalatnál, de volt már egy 18 hónapos projektünk is. Utóbbi esetben egy munkáját átmenetileg anyai örömökre felcserélő hölgy munkakörét látta el kollégánk" - fejtette ki az ügyvezető.



Béreljen vezérigazgatót!
2006. április 12., szerda 4:47 InfoRádió

Lábát törte a vezérigazgató? Világkörüli útra akar menni az ügyvezető? Vagy csak kinőtte magát a cég és gyorsan kéne valaki, aki egy fél év alatt átalakítja? A megoldás egyszerű: béreljen ideiglenesen felsővezetőt!

A magyar piacon három évvel ezelőtt jelent meg az első olyan cég, amelytől átmeneti időre felsővezetőket lehet bérelni. Az évek során egyaránt pótoltak kisebb időre kieső vezetőket, és nyújtottak megfelelő szakembert krízismenedzsmenthez is, ha éppen egy cégnek erre volt szüksége - mondta az InfoRádiónak Fekete István, a cég egyik alapítója.

"Részben nevezhetjük krízismenedzsmentnek is, ha nem csak negatív helyzeteket tekintünk krízisnek, de például azt a pontot is, amikor egy cég fejlődése odáig jut, hogy már a cégszerkezet átalakítására van szükség. Ez ugyanolyan krízisjeleket mutat, mint amilyeneket egy bajban lévő cég." - mutatott rá Fekete István.

Sok cégnek biztosítanak azonban a hirtelen, például baleset miatt, vagy tervezetten kiesett felsővezetők helyére rövid időre, például 3-6 hónapra tapasztalt, nagy gyakorlattal rendelkező irányítót.

"Nagyképűség lenne azt mondani, hogy minden céget gond nélkül el tudnának vezetni a bérelhető szakemberek, hiszen vannak olyan cégek, ahol nagyon specifikus tudásra van szükség" - mondta Fekete István, hozzátéve, hogy a Magyarországon, vagy a környező országokban működő cégek 90 százalékánál tudnak a felsővezetői pozícióba kollégát ajánlani 300-as stábjukból.

A cégalapító szerint nem olcsó a felsővezető-bérlés, de nagyjából 20 százalékkal kevesebbe kerül, mintha a cég maga kutatná fel és alkalmazná a megfelelő embert.



Régióbeli céget alapított a HIM
forrás: http://www.mfor.hu Üzleti negyed 2005. december 23., péntek, 09:21

Létrehozta első régióbeli vállalatát a Hungarian Interim Management (HIM) Kft. Szlovákiában. A cég által közvetített sikermenedzserek közreműködését többnyire a hazai közepes méretű cégek veszik igénybe meghatározott felső vezetői feladatra, átmeneti időre - írja a Világgazdaság.
Azért Szlovákiára került elsőként a sor, mert a céghez az elmúlt évben már több, az országra vonatkozó megkeresés érkezett - indokolja a lépést Fekete István, a társaság egyik partnere. A pozsonyi társaságban (IMG Interim Management Group Slovakia) a magyar cég know-how-val és a beindításban való aktív közreműködéssel vesz részt.
A közel három éve létesült HIM az európai menedzsment-piacon már évek óta működő interim menedzsment szolgáltatások közül elsősorban a projekt-, illetve a stratégiai menedzsment területein honosította meg Magyarországon szolgáltatásait. A közel százmillió forintos éves forgalmú társaság adatbázisában jelenleg mintegy 260-270 felső vezető található, szolgáltatásaikat a három év során nagyjából 40 esetben vették igénybe - számol be a Világgazdaság.



Idősebb szakembereket keresnek interim menedzsernek
forrás: http://www.mfor.hu 2004. május 10., hétfő, 09:01

A 45 év feletti, tapasztalt vezetőkből lesznek a legjobb interim menedzserek, derül ki a Világgazdaság cikkéből. Míg tavaly itthon 30-40-en dolgoztak ebben a státusban, jövőre számuk megkétszereződésére számítanak a szakemberek.
Az amerikai módszeren alapuló új vállalatfejlesztési eszköz lényege, hogy egy tapasztalt menedzsert határozott időre és határozott célra szóló vezetési feladattal bíznak meg. Fekete István, a Magyar Interim Menedzsment Egyesület (MIME) soros elnöke szerint ilyen típusú vezetőre leginkább a közepessé nőtt vállalatoknál van szükség. A növekedés miatt számos területen tapasztalható változási igény. Elengedhetetlen a struktúraváltás miatt a vezetői információs rendszerek adaptálása, és a növekedés életre hívja a vezetést jobban támogató kontrolling eljárásokat.

Az új vezetési stílus a már fent említett konkrét eseteken kívül váratlan eseményekre is megoldást adhat. Hölgyeknél ilyen a szülési szabadság, vagy éppen egy vezető váratlan távozása a cégtől. A megüresedett pozíció megpályáztatása hónapokat is igénybe vehet, arra az időre viszont meg lehet bízni egy interim menedzsert.A munkavégzés megbízásos szerződésen alapul, és napi díjazásban állapodik meg a megbízott szakember a céggel. Általában az interim menedzserek leterheltsége ötvenszázalékos, annyit dolgoznak, amennyit továbbképzéssel, regenerálódással és a következő megbízás keresésével töltenek.

Ez a típusú foglalkoztatás adott esetben kedvezőbb lehet a cégeknek, mintha valakit határozott időre vesznek fel. Gyakran többe kerül a fejvadász cég felkeresése, a megfelelő személy kiválasztása, a feladat elvégzése után az elbocsátás, végkielégítés, és a közben nyújtandó egyéb támogatások. A módszer meghonosodásával a korábban sokszor hátrányos megkülönböztetést elszenvedő 'vándormadárra' is igény lesz: a kreatív, mindig újat kereső és emiatt többször is munkahelyet váltó, általában 45 év feletti, tapasztalt szakemberek lesznek a legjobb interim menedzserek, írja a Világgazdaság.



Összefognak a menedzser-kölcsönzők
forrás: http://www.mfor.hu 2004. április 20., kedd, 11:06

Szakmai egyesületbe tömörülnek április közepétől a menedzserek határozott idejű közvetítésével foglalkozó vállalkozások.
Mint Fekete István, a Magyar Interim Menedzsment Egyesület elnöke kifejtette, a hazai vállalatvezetési kultúra a következő években gyökeresen átalakul, és a határozott időre, határozott célra szóló vezetési feladatok kerülhetnek előtérbe. A gazdasági élet szereplői már számos jelét látják a gazdasági fellendülésnek. Ez a gazdasági klímaváltozás jó alkalom arra, hogy bevezessük az interim menedzsment szolgáltatást. A szó magyarul átmenetit jelent. Nem mindig szabad az új feladatot ráterhelni a meglévő, általában amúgy is meglehetősen igénybe vett személyi állományra, mint ahogy az sem szerencsés, ha az újdonság - például egy új üzletág - bevezetését olyan ember veszi kézbe, aki az adott területen csak félig-meddig professzionális menedzser.

Ha nem a leginkább hozzáértő, legtapasztaltabb, profi szakértőt bízzák meg az irányítással, akkor a személyi oldalról is kudarcok következhetnek be, arról nem is szólva, hogy esetleg csak később derül ki, hogy a jónak tűnő ötlet valóban életképes-e. Másrészt a költségtakarékos gazdálkodás kényszere is oda vezeti a vállalatokat, hogy ezt a formát válasszá: az interim menedzser nem terheli a bérköltséget, és költségtérítés sincs - fejtette ki Fekete István.

Az egyesület célja egy világszerte újnak számító és dinamikusan növekvő menedzsment erőforrás hazai elterjedésének elősegítése, az interim menedzsment magyarországi kultúrájának és üzleti etikájának kialakítása, ezzel is hozzájárulva hazánk nemzetközi versenyképességének emeléséhez.



Kossuth Rádió Reggeli Műsor
2004 július 31 6.40-6.45

http://real1.radio.hu/kossuth.htm



Autóiparban és könyvkiadónál bizonyítottak az interim menedzserek
Bevált a cégvezető-kölcsönzés
2004-07-23 Világgazdaság

Az interim menedzserek számának megkétszereződésére számít a piac meghatározó hazai szereplője. A hazánkban ma még nem túl ismert szolgáltatás sikeresen debütált az elmúlt hónapokban.

Magyarországon is van már igény profi cégvezetők „kölcsönzésére”. Sikeresen fejezte be első megbízásait a Hungarian Interim Management (HIM) Kft. a hazánkban újnak számító interimmenedzser-piacon. A tavaly félmilliárd forintot meghaladó piac tovább bővül. Steiner László ügyvezető jövőre gyors felfutásra, az interim menedzserek számának megkétszereződésére számít. Több hazai és multinacionális vállalati megbízás mellett az ügyvezető két esetet emelt ki: egy autókereskedelemmel foglalkozó magyar társaság, a Schiller Autóház Kft., s a lapkiadó piacon működő Trader Classified Media cégcsoport vette igénybe az irányítói feladatok átmeneti ellátására specialisták szakértelmét nyújtó vállalkozás szolgáltatását.

A Schiller Autóház Kft. az elmúlt néhány évben indult erőteljes növekedésnek, amihez nem mindig igazodott a szervezet struktúrája, működtetésének hatékony szervezése. A négy autómárka kereskedelmével és szervizelésével foglalkozó cég a módszerrel az uniós csatlakozással összefüggő buktatókat küszöbölt ki, növelve versenyképességét. Mint Schiller Gábor vezérigazgató hangsúlyozta, ütőképes információkhoz, a szükséges vállalatirányítási megoldásokhoz hamarabb és gazdaságosabban jutottak hozzá, mint ha menet közben – saját káruk tanulópénzét fizetve – a szakemberkölcsönzéses módszernél lassabban születtek volna meg a megoldások. Steiner László hét hónapos megbízása alatt a szervezeti struktúra átalakításával „lapos” szervezetté formálta a társaságot, kialakította a szervezet működési paramétereit és mérését. Bevezetett egy számonkérési, beszámolási és ellenőrzési rendszert, amellyel egyértelmű és mérhető lett minden dolgozó számára a döntéseik eredményre gyakorolt hatása. Ezzel összhangban új felelősségi, bérezési, oktatási rendszerre is szükség volt. Át kellett tekinteni az anyaggazdálkodást, s a teljes működésre kiterjedő minőségbiztosítást kellett kidolgozni és bevezetni.

A HIM Kft. másik nagy megbízására is egy vállalat bővülése miatt volt szükség. A Trader Classified Media csoport esetében pénzügyi tapasztalattal bíró menedzser kellett. A cég ugyanis megvette a Kisokos című időszaki lap kiadóját, az átszervezési munka során pedig kiderült, hogy a gazdasági igazgató munkába állítása késett. A feladatot így hat hónapra (2003 novembere és 2004 áprilisa között) Zsigmond Csabára bízták. Kidolgozta a pénzügyi folyamatok rendszerét, beleértve az állandó jellegű jelentési kötelezettségeket, és felkészítette az állandó gazdasági igazgatót a pénzügyi irányítás átvételére. Az együttműködés beváltotta a kiadónak az átmeneti időszakra vonatkozó, mégis magasan kvalifikált irányítói feladatok megvalósításához fűzött reményeit.

Tóth Gabriella



Kik az interim menedzserek és mit csinálnak?

Menedzsmentfórum
2003.04.24.

Egy korábban csak egy szűk szakma által ismert szó került a közelmúltban a köztudatba. Azóta egyre többet hallani az interim menedzsmentről, az interim menedzserekről. Vajon mit takar ez a magyarra eleddig át nem ültetett kifejezés?

A szóval a szélesebb közönség a Rába most lemondott igazgatójának Steiner Lászlónak a jövőbeli tervei kapcsán találkozhatott. Steiner úr a mostani pozíciója után mint interim menedzser kívánja folytatni saját tanácsadócégében. Ennek kapcsán talán sokan felkapták a fejüket, vajon mivel foglalkozik egy interim menedzser?

Mind a fejlett menedzsment kultúrájú országokban, mind hazánkban egyre gyakrabban használt "sláger szó" az interim menedzsment. Legutóbbi Távközlési és Informatikai Projekt Menedzsment Fórum konferencián került terítékre, igaz csak mellékesen. Mit jelent az interim menedzsment, ténylegesen egy hatékonyabb és költségkímélőbb megoldás a vállalatok számára, mint a vezetési tanácsadók? Vagy csupán egy egyszerű marketing eszköz? Nem tudjuk, az idő majd eldönti.

Az interim menedzsmer, mint a magyar fordítás is sugallja - átmeneti menedzser - ideiglenes vezetést jelent a vezetésben. Ennek során az üzleti problémák megoldására jelentős szakmai tapasztalatokkal rendelkező személyeket szerződtet egy-egy vállalat, akiket 3-9 hónapig bérelnek ki.

Más oldalról megközelítve a cég egy személyben vesz egy projekt menedzsert, tanácsadót és senior felsővezetőt, amelyek munkáját egy bizonyos probléma megoldása vagy projekt végigvitele során látja el az átmeneti vezető.

Az interim menedzsment egy igen hatékony menedzsment eszköz a szervezetek számára, akik változások elé néznek és sokkal hatékonyabb és költség takarékosabb megközelítés, mint tanácsadók alkalmazása.

Egy interim menedzsernek speciális célja van a megbízásra vonatkozóan, és felelősségre vonható a célok eléréséért. Egy-egy megbízásra olyan interim menedzsert választanak ki, aki rendelkezik a feladat elvégzéséhez szükséges meghatározott képességekkel, kompetenciával, és gyakorlattal. Ellentétben tehát a tanácsadókkal (akik Magyarországon gyakran nem szakosodnak) az interim menedzser az adott szektort belülről ismeri.

Bár nem olcsó mulatság egy ilyen átmeneti vezető, hiszen a néhány hónapos munkaért általában egy középvezető éves fizetését kérik el, mégis sokak szerint a legköltséghatékonyabb megoldás.



Béreljen menedzsert határozott időre!
2003. június 13.
FigyelőNet

A Magyarországon eddig ismeretlen Interim Management szolgáltatás honi bevezetését és elterjesztésének programját hirdette meg Budapesten Fekete István (a Henkel Magyarország korábbi elnök-igazgatója), Steiner László (a Rába és a Lear Corporation volt vezérigazgatója) valamint dr. Tóth Tamás (fejvadász és menedzsment-fejlesztési tanácsadó). Minderről az alapítók tájékoztatták többek között a FigyelőNetet is.

A három partner kidolgozta az általuk jegyzett Hungarian Interim Management Kft. szolgáltatásainak rendszerét, azok minőségbiztosítási hátterét. Ezen az alapon elindította a potenciális interim menedzserek körének kialakítását, és előkészítette azt a képzési programot, amely a következő hónapokban speciális interim menedzseri felkészítést ad az erre a feladatra készen álló tapasztalt vezetőknek. (Ma már különböző iparágakból 12-15 felkészült interim manager áll rendelkezésre.)

A Hungarian Interim Management Kft. szolgáltatásával a menedzsment-megoldások új, Európában széles körben terjedő eszközének bevezetését és alkalmazását indítja el. Fekete, Steiner és Tóth meggyőződése szerint egy-másfél év múlva már mintegy 100 felkészült interim menedzser áll készen a feladatokra.

A vállalatirányítás eszköztárában az elmúlt 10-15 évben nyert polgárjogot az interim management. E szakma művelői olyan speciális problémákat oldanak meg, mint a válságkezelés, jelentős vállalati projektek irányítása, vállalatok felvásárlásának, összeolvadásának operatív vezetése, az úgynevezett "azonnali áthidalás" menedzsment (váratlan okok miatt fontos vezetői pozícióban űr támad), valamint induló cégek beindítása, kezdeti intenzív irányítási szakasza. Interim menedzserre olyan esetben van szükség, amikor a gyors megoldás, és az adott területen szerzett speciális menedzsment-tudás elengedhetetlen feltétele a sikernek. Az interim menedzser a megbízóval nem létesít munkaviszonyt, hanem meghatározott feladatra, meghatározott ideig tölti be a vezetői pozíciót ugyanazokkal a felelősségekkel és jogokkal, mintha alkalmazásban állna. A szolgáltatás biztosítja a leghatékonyabb menedzsment erőforrást, ugyanakkor a megbízónak nincs az alkalmazotti státusszal járó kockázata, hiszen csak a projekt idejére kötnek szerződést a felek.

Az interim menedzser nem tanácsadó, hanem teljes felelősségi és döntési körrel bíró felsővezető. Az elmúlt évek tapasztalatai azt is mutatják, hogy a pénzügyi befektetők, kockázati tőke társaságok befektetéseinek dinamizmusát kiemelten jelentős mértékben befolyásolja az a tény, hogy rendelkezésre áll-e a gyors és a hatékony növekedést biztosítani tudó az adott iparágban nemzetközi tapasztalatokkal is rendelkező menedzsment. Ilyen esetekben kitűnő megoldás az interim menedzsment.

A partnerek előrehaladott együttműködési tárgyalásokat folytatnak az inetrim management szakma két vezető nemzetközi cégével, amelynek keretében egy széles, nemzetközi "interim manager-pool" is rendelkezésre áll.



Interim Management Magyarországon először
[e-gazdaság] június 13. 20:54 Pánczél Gábor (munkatársunktól)

A Magyarországon eddig ismeretlen Interim Management, vagyis a "vezető egyedi feladatra, határozott időre" szolgáltatás honi bevezetésének és elterjesztésének programja került kihirdetésre Budapesten.

A programot Fekete István (a Henkel Magyarország korábbi elnök-igazgatója), Steiner László (a Rába és a Lear Corporation volt vezérigazgatója) valamint dr. Tóth Tamás (fejvadász és menedzsment-fejlesztési tanácsadó). A három partner kidolgozta az általuk jegyzett Hungarian Interim Management Kft. szolgáltatásainak rendszerét, azok minőségbiztosítási hátterét. Ezen az alapon elindította a potenciális interim menedzserek körének kialakítását, és előkészítette azt a képzési programot, amely a következő hónapokban speciális interim menedzseri felkészítést ad az erre a feladatra készen álló tapasztalt vezetőknek. (Ma már különböző iparágakból 12-15 felkészült interim manager áll rendelkezésre.)

A vállalatirányítás eszköztárában az elmúlt 10-15 évben nyert polgárjogot az interim management. E szakma művelői olyan speciális problémákat oldanak meg, mint a válságkezelés, jelentős vállalati projektek irányítása, vállalatok felvásárlásának, összeolvadásának operatív vezetése, az úgynevezett "azonnali áthidalás" menedzsment (váratlan okok miatt fontos vezetői pozícióban űr támad), valamint induló, "start up" cégek beindítása, kezdeti intenzív irányítási szakasza. Interim menedzserre olyan esetben van szükség, amikor a gyors megoldás, és az adott területen szerzett speciális menedzsment-tudás elengedhetetlen feltétele a sikernek. Az interim menedzser a megbízóval nem létesít munkaviszonyt, hanem meghatározott feladatra,
meghatározott ideig tölti be a vezetői pozíciót ugyanazokkal a felelősségekkel és jogokkal, mintha alkalmazásban állna. A szolgáltatás biztosítja a leghatékonyabb menedzsment erőforrást, ugyanakkor a megbízónak nincs az alkalmazotti státusszal járó kockázata, hiszen csak a projekt idejére kötnek szerződést a felek.

Az interim menedzser nem tanácsadó, hanem teljes felelősségi és döntési körrel bíró felsővezető. Az elmúlt évek tapasztalatai azt is mutatják, hogy a pénzügyi befektetők, kockázati tőke társaságok befektetéseinek dinamizmusát kiemelten jelentős mértékben befolyásolja az a tény, hogy rendelkezésre áll-e a gyors és a hatékony növekedést biztosítani tudó, az adott iparágban nemzetközi tapasztalatokkal is rendelkező menedzsment. Ilyen esetekben kitűnő megoldás az interim menedzsment. A partnerek előrehaladott együttműködési tárgyalásokat folytatnak az inetrim management szakma két vezető nemzetközi cégével, amelynek keretében egy széles, nemzetközi interim manager "pool" is rendelkezésre áll. A Hungarian Interim Management Kft. új szolgáltatásával a menedzsment megoldások új, Európában széles körben terjedő eszközének bevezetését és alkalmazását indítja el. Fekete, Steiner és Tóth meggyőződése szerint egy-másfél év múlva már mintegy 100 felkészült interim menedzser áll készen a feladatokra.



TO THE RESCUE!
Barbara Vásárhelyi and Sean Condon

Interim management offers solutions to various corporate ailments and opportunities What do you do when you have to restructure a newly acquired business or sell a subsidiary, but there is no one to do the job? One answer could be to hire a senior executive for an interim stint at your firm. In parts of Europe, such temporary top dogs are standard practice. In Hungary however, one needs to look long and hard to find a qualified interim manager. A recently founded firm, Hungarian Interim Management, aims to establish this practice on the domestic market and boost its popularity.

The slogan: "Hire and fire" may still be en vogue in Hungary's corporate culture these days, but in the West it's gradually becoming history. The emergence of interim management in the United States some two decades ago, combined with the concept's gradually increasing popularity in Western Europe, has opened up new vistas in executive recruiting in the business world. Interim managers, this breed of overqualified top executives always in search of professional challenges, have become a regular appearance in Western corporate circles.

Spreading the word
"Interim management service per se does not yet exist in Hungary except for a few scattered signs," says former Henkel Magyarország CEO István Fekete, who teamed up with HR specialist Tamás Tóth and ex-Rába CEO László Steiner to establish the practice on the Hungarian market. Combining years of corporate governance expertise and interim management know-how acquired in the UK, the three have set up Hungarian Interim Management Kft.(HIM), the country's first interim management firm.

"Interim management is an efficient way of performing a particular project in a predefined period of time by an experienced and qualified top manager," says Steiner, adding that in today's cost-conscious times this service is bound to become popular on the domestic market. "Interim managers do not sign an employment contract with the company, they come, take over the reigns and leave as soon as their mission is completed," says Fekete.

Interim management is aimed at solving temporary problems that usually emerge in three situations. "Interim managers are hired to fill the gap when a company's CEO suddenly retires or falls ill," says Steiner. "Most often, however, interim managers are called upon to carry out specific projects, such as business development, product, process or system implementation, M&A, cost reduction, preparation for sale, etc," he adds. The third type of situation involves various instances of crisis management.

There are multiple reasons as to why a company would want to employ an interim manager. "Because these executives are only temporary, they can focus on the job without the distractions of thinking about corporate strategy or politics," says Fekete. The time factor can also be of essence. While headhunting can take three to six months, an interim manager is available straight away. One of the most obvious benefits of having an interim manager, however, is cost cutting, according to Steiner. "Despite a relatively high daily fee, hiring an interim manager saves money for the company at the end of the day," explains Steiner adding that there are no long-term obligations or "hidden costs," such as hiring or firing costs or various bonuses. HIM charges between HUF 150,000-250,000 (around USD 750- USD 1,200) daily for their services, compared to which compares to around GBP 700-GBP 1,200 in England. "The total costs of using an interim manager is about 15% less than hiring a full-time executive," says Steiner.

The ideal interim manager
A generation ago, there was the "Organization Man," who achieved iconic status within a company and retired after having steered the same corporation for many years. This traditional executive employment structure has been eroding for a number of years, while the popularity of interim managers have been on the rise. "Interim management is a career opportunity for top executives with a vast professional experience who are financially independent," says Fekete.

So it's not unemployment relief for sacked bosses. Both Steiner and Fekete are aghast at the idea. "Interim managers are accomplished business people devoted to a fluctuating and vibrant way of life," clarifies Steiner. While only a few years ago an executive with a taste for change and challenge in his professional career was regarded as a "migratory bird," these days he is viewed as a potential interim manager. The ideal interim manager does not aspire to a permanent job with the client. Having successfully finished a contract, the interim manager leaves the company and gets ready for the next task. He consciously chooses to build his career and remains faithful to this way of life. Recruitment criteria are tough, but founders of HIM are convinced a possible shortage in properly qualified candidates is not an imminent threat in Hungary. "Our aim is to create a pool of 20 Hungarian candidates by the end of the year, who possess many years of experience in senior management, knowledge of corporate governance, have an analytical and conceptual way of thinking and a quick grasp of complex problems, with practice and experience in problem solving," says Steiner. In the mid- run, HIM is looking to recruit around 100 interim managers by the end of next year.

"We are trying to create demand and supply at the same time," says Fekete. Convincing Hungarian companies that interim management is a cost-effective and highly professional business practice is only one side of the coin. Finding suitable managers to carry out the projects of future clients is also part of everyday business at HIM. "I am not worried about finding the people we need. This country is full of executives who have not yet realized they would make perfect interim managers," adds Fekete.

What the market has to say
Norrie Sinclair, CEO of CVO Group, a Central and Eastern European recruiting firm, says while some Hungarian companies have been reluctant to hand over power on a part-time basis, they will have to adjust to the concept. "It's something that in the future should defiantly become more appreciated and more viable," says Sinclair. "It's a new concept that will take a few years to develop, but in the last few years I have seen a few companies take the step when they were having difficulty.

"Ellen Hayes, a recruiting advisor with TMP/Hudson Global Resources, says part of the hesitance of Hungarian companies to use this method is that the pool to select from is rather shallow. Whereas the typical profile of an interim manager in Western Europe is an experienced executive looking for a final challenge before retirement, Hungary suffers from an abundance of redundant managers that look at interim management as a last resort. However, she adds that the situation is evolving as firms that have suffered from the global economic slowdown are beginning to embrace the idea in order to kick start productivity. "Companies look to these people when they need to surge past their competitors. They look for managers with horsepower and who are more modern in their thinking," says Hayes. "These people usually have the Nike 'Just do it' philosophy. They are hands on and can turn a company around in many different circumstances."

Taking stock of an executive's philosophy or personality has become a trend not only for temporary, but permanent managers as well. As the economic and business climate becomes more complex, companies are putting more importance on the strength of human capital and leadership. It is a concept borrowed from the US, where the success and stability of a company is often pegged to the personality of its leader. Figures such as Jack Welsh and Bill Gates have become bigger symbols than the companies they run. Management consulting firm Neumann & Partners, which specializes in executive search recruiting, is one firm importing this idea into Hungary. They recently established a Neumann Leadership Selection (NLS) service as a method of finding appropriate candidates. Founder Helmut Neumann, says strong leadership is now the determining factor for the success of a company. "If all of your resources are used, then a reserve can be raised through leadership. It is a way to get a bit more out of your workers, to inspire them and get that extra effort out of people," says Neumann. "The human aspect will never be at an end. You can never get 100 percent, but you can raise the percentage substantially." While this is a relatively new concept for Eastern Europe, Neumann says Hungary has a big pool of young managers that should be able to adapt well to this method, who have already shown versatility in changing their management practices in a relatively short period. Hungarian managers now occupy the majority of the top executive positions in the multinational firms that came just over a decade ago. But there are still roadblocks that keep Hungarians from succeeding at the international level. However, Sinclair says there are plenty of signs that show Hungarian executives are maturing into this role. A decade ago many young Hungarians with fewer skills were able to advance into top executive positions quite quickly. But as educational developments have advanced in Hungary, senior level positions have also aged to Western levels. "Young Hungarians have learned over a period of time not to run before you can walk.

"A lack of financial resources and trust for interim management keeps it from taking off in Hungary, say some management consultants. While there is a growing market for the service, companies still remain hesitant and will wait for interim management to prove itself. Since interim management is still in its infancy in Hungary, companies have very little knowledge of the service and are waiting to see the results. Zoltán Hegedus, consulting manager with Roland Berger & Partner Kft. says it is too difficult to measure sustainable results in such a short period. Companies are also wary of hiring local interim managers, since they have not developed any experience in this field. Many companies cannot afford to be pioneers in something they know so little about.

Main areas of expertise covered by interim managers in the U.K.
Call Centres/Contact Centres ExpertsCompany Secy/Legal ExpertsManagement Consultants, Change Consultants (many ex "Big 5")Six Sigma Experts, Master Black Belts, Black Belts, Green BeltsFinance DirectorsFinancial Controllers, AccountantsFacilities Management, Directors and ManagersHR Directors and ManagersInternational Interim Executives resident outside the UKLogistics/Purchasing and Supply Chain SpecialistsMarketing Directors, Product Management, Corporate Communications, specialistsManaging Directors/CEOsIT/Telecom sector operations specialists. Directors and ManagersProduction/Manufacturing sector operations specialists. Directors, Managers, performance improvement specialistsM&E/Construction, Project Directors, ManagersIT Directors, CTOsIT/Telecom/TechnologyProject Directors, Programme Managers, Programme Office Managers, Project ManagersSales & Marketing Executives, Sales Directors, Business Development Managers



Sajtóközlemény

A Hungarian Interim Management Kft sikeresen befejezte két referenciamunkáját, amelyről a következő tájékoztatót adja ki:
A két projekt több szempontból is lényegesen eltér egymástól:

  • Az egyik megbízó hazai középméretű vállalat, a másik nagy nemzetközi vállalat része
  • Az egyik munka ú.n. "gap" menedzsment (hiányzó menedzser pótlása), a másik projekt menedzsment
  • Az egyik projekt az autóértékesítés területén volt, a másik a lapkiadásén
    A két projekt hasonlított egymásra abban, hogy sikeresen tudtuk végrehajtani őket

    Schiller Autóház Kft, Budapest
    Ügyvezető: Schiller Gábor

    A megbízás arról szólt, hogy
    A Schiller cég az elmúlt néhány évben jelentős növekedésen ment keresztül, amelyet nem mindig kísért a cég struktúrájának és működtetésének fejlesztése. A cégcsoport jelenleg 4 autómárka kereskedelmével és szervíz szolgáltatásával foglalkozik, és tevékenységét még magasabb szinvonalon kívánja folytatni. Ugyanakkor az EU új szabályozása további kihívásokat jelent az autó értékesítők és szervizek számára. A Schiller cégcsoport tulajdonosai felismerték a veszélyt, meg akartak felelni a kihívásokra és késznek voltak a feladatot egy interim menedzser bevonásával megoldani.

    Olyan interim menedzserre volt szükség, aki képességei és tapasztalata alapján a korszerű követelményeknek megfelelően és eredményesen át tudja alakítani a Schiller cég szervezetét és működési módját, növelve annak versenyképességét.

    A feladatot a Hungarian Interim Management Kft vállalta fel, és
    gondoskodott a feladathoz mért tapasztalattal rendelkező interim menedzserről, aki ebben az esetben a HIM Kft egyik alapítója Steiner László volt.
    A HIM Kft - minőségbiztosítási rendszerének megfelelően - a szerződés időtartama alatt projekt menedzsert is biztosított, aki figyelemmel kísérte a szerződésben foglaltak teljesülését, havi rendszerességgel konzultált megbízóval a projekt sikere érdekében.
    Az interim menedzser alapvetően a következő feladatokat hajtotta végre:

      a szervezeti struktúra átalakítása annak érdekében, hogy a cég "lapos" szervezetté váljék.
      A pénzügyi és controlling folyamatok újjászervezése, a szervezet működési paramétereinek és azok mérésének kialakítása

      Ugyancsak bevezetésre került egy teljeskörű számonkérési, beszámolási és ellenőrzési rendszer. Ennek keretében a cég tulajdonosai és vezetői a napi feladatok elvégzése mellett rálátást kaptak döntéseik és munkájuk eredményre gyakorolt hatásáról, mérhetővé váltak azok az elemek, amelyeket eddig csak globálisan ismertek.
      Az új struktúrához a felelősségi, döntési és beszámolási/elszámolási rendszert is ki kellett alakítani.
      Meg kellett vizsgálni a vezetők kompetencia szintjét az új elvárások tükrében. Az eredmény függvényében dönteni kellett a vezetők megerősítéséről, a képzés/ tovább képzés irányáról, mértékéről, vagy a vezetők minőségi cseréjéről.
      A szervezeti struktúrához igazodóan ki kellett alakítani az egyes vezetői szintekhez kapcsolódó mérőszámok és a beszámoltatás rendszerét. A rendszer része a tulajdonosok felé történő beszámoltatás is.
      A fentiekkel összhangban át kellett tekinteni a bérezési-jutalmazási-juttatási rendszert, és át kellett alakítani a cég rövid- és hosszútávú eredményességének növelése érdekében.
      A mérési-beszámoltatási rendszert a kontrolling rendszer részévé kellett tenni, hiszen a beszámolóknak a cégirányítási rendszerből nyert, manipulálhatatlan és megbízható adatokon kell alapulniuk.
      Gondoskodni kellett a korszerű kontrolling személyi feltételeiről, az integrált informatikai rendszer kiterjedt és fegyelmezett használatáról.
      Át kellett tekinteni az anyaggazdálkodási rendszer működését. Ennek eredményétől függő intézkedéseket kellett hozni a következő célokkal:
      a forgási sebesség jelentős, legalább 50%-os növelése,
      a felelősségi és mérési rendszer bevezetésének eredményeként a működés hatékonysága mérhetővé vált és egy éven belül legalább 5%-kal növekekszik.
      A nem-kulcs tevékenységek kiszervezésével javult a költség hatékonyság.

    A cégrendszer teljes működésére kiterjedő minőségbiztosítási rendszert kellett kidolgozni és hatékonyan működtetni. Ennek célja az "elsőre jól", az önellenőrzés és a folyamatos fejlődés elvének érvényrejuttatása azzal a céllal, hogy a felesleges ellenőrzéssel és az elkerülhető javításokkal járó költségek megszűnjenek.



    Expressz Magyarország Rt.

    Az Expressz Magyarország Rt-t is magában foglaló Trader Classified Media csoport megvásárolta a Kisokos directory kiadványok kiadóját. Az összeolvadás ideje alatt felmerült problémák miatt a Kisokos vezetésében lényeges változtatásokat eszközöltek, és a Gazdasági igazgató pozíciójának állandó munkatárssal történő betöltése késedelmet szenvedett. Ezért elhatározták, hogy a feladatot egy átmeneti időre interim menedzser segítségével oldják meg.

    A megbízás a következőkről szólt:
    A Kisokos üzleti tevékenységből eredő pénzügyi feladatokkal kapcsolatos tevékenységek ellátása, tanácsadás az ehhez szükséges szakértelemmel rendelkező személyek bevonásával. Természetesen csak olyan személyek jöhettek szóba, akiknek képességei és tapasztalata megfelelő ahhoz, hogy a Megrendelő által támasztott követelményeknek megfelelően és eredményesen el tudják végezni 3-6 hónapon keresztül a Kisokos pénzügyi/gazdasági irányításával kapcsolatos feladatokat.


    Az interim menedzser feladatköre alapvetően a következő területekre irányult:

    • A Kisokos napi pénzügyi feladataink irányítása,
    • A tulajdonos standardjeinek adaptálása a Kisokos-nál, a pénzügyi szervezet és a folyamatok megszervezése, beleértve a standard riport rendszert is, a Kisokos pénzügyi folyamatainak és pénzügyi rendszerének kialakítása
    • A Kisokos önálló pénzügyi szervezetének felállítása, amely feladatnak része a végleges Gazdasági igazgató helyzetbe hozása, a feladatok maradéktalan átadása.



    A feladatnak az interim menedzser hiánytalanul eleget tett, ami azzal is jellemezhető, hogy a szerződést megbízó további néhány hónappal meghosszabbította.


    Budapest, 2004 junius


    További információ:
    Fekete István partner, ügyvezető
    Tel: +36 30 9192939


    SAJTÓKÖZLEMÉNY

    Magyarországon először: Interim Management szolgáltatás
    Vezető egyedi feladatra, határozott időre

    Budapest, 2003. június 10 - A Magyarországon eddig ismeretlen Interim Management szolgáltatás honi bevezetését és elterjesztésének programját hirdette meg Budapesten Fekete István (a Henkel Magyarország korábbi elnök-igazgatója), Steiner László (a Rába és a Lear Corporation volt vezérigazgatója) valamint dr. Tóth Tamás (fejvadász és menedzsment-fejlesztési tanácsadó). A három partner kidolgozta az általuk jegyzett Hungarian Interim Management Kft. szolgáltatásainak rendszerét, azok minőségbiztosítási hátterét. Ezen az alapon elindította a potenciális interim menedzserek körének kialakítását, és előkészítette azt a képzési programot, amely a következő hónapokban speciális interim menedzseri felkészítést ad az erre a feladatra készen álló tapasztalt vezetőknek. (Ma már különböző iparágakból 12-15 felkészült interim manager áll rendelkezésre.)

    A Hungarian Interim Management Kft. új szolgáltatásával a menedzsment megoldások új, Európában széles körben terjedő eszközének bevezetését és alkalmazását indítja el. Fekete, Steiner és Tóth meggyőződése szerint egy-másfél év múlva már mintegy 100 felkészült interim menedzser áll készen a feladatokra.

    A vállalatirányítás eszköztárában az elmúlt 10-15 évben nyert polgárjogot az interim management. E szakma művelői olyan speciális problémákat oldanak meg, mint a válságkezelés, jelentős vállalati projektek irányítása, vállalatok felvásárlásának, összeolvadásának operatív vezetése, az úgynevezett "azonnali áthidalás" menedzsment (váratlan okok miatt fontos vezetői pozícióban űr támad), valamint induló, "start up" cégek beindítása, kezdeti intenzív irányítási szakasza. Interim menedzserre olyan esetben van szükség, amikor a gyors megoldás, és az adott területen szerzett speciális menedzsment-tudás elengedhetetlen feltétele a sikernek. Az interim menedzser a megbízóval nem létesít munkaviszonyt, hanem meghatározott feladatra, meghatározott ideig tölti be a vezetői pozíciót ugyanazokkal a felelősségekkel és jogokkal, mintha alkalmazásban állna. A szolgáltatás biztosítja a leghatékonyabb menedzsment erőforrást, ugyanakkor a megbízónak nincs az alkalmazotti státusszal járó kockázata, hiszen csak a projekt idejére kötnek szerződést a felek.

    Az interim menedzser nem tanácsadó, hanem teljes felelősségi és döntési körrel bíró felsővezető. Az elmúlt évek tapasztalatai azt is mutatják, hogy a pénzügyi befektetők, kockázati tőke társaságok befektetéseinek dinamizmusát kiemelten jelentős mértékben befolyásolja az a tény, hogy rendelkezésre áll-e a gyors és a hatékony növekedést biztosítani tudó az adott iparágban nemzetközi tapasztalatokkal is rendelkező menedzsment. Ilyen esetekben kitűnő megoldás az interim menedzsment.

    A partnerek előrehaladott együttműködési tárgyalásokat folytatnak az inetrim management szakma két vezető nemzetközi cégével, amelynek keretében egy széles, nemzetközi interim manager "pool" is rendelkezésre áll.



    Interim Hungary
    A cég éves beszámolói
    Megtekintés