Fő tartalom átugrása

Az intelligens kezdeményezés - Interim menedzsment Intelligens kezdeményezés: hogyan irányítsa magára a figyelmet egy interim menedzser, ha kész a következő megbízására?

Az intelligens kezdeményezés

„Most újra szabad vagyok, szívesen vállalkoznék újabb interim feladatra” – mondta angolul a skót Finlay.

Bárcsak sokan hívnának minket ehhez hasonló kéréssel.

Finlay fél éve, amikor utoljára kapcsolatban voltunk, jegyzetelt. Felírta, kiket ajánlottam figyelmébe, kiknek mutattam be, lejegyezte, mit beszélt meg velük, kivel miben állapodott meg akkor. Most pedig saját jegyzeteire hagyatkozva hívott fel, hogy kezdeményezze a korábbi folyamat folytatását.

„Amikor véget ért a legutóbbi projektem tavaly novemberben, hirtelen nem tudtam mit kezdeni magammal, és bár nem vagyok képzett nyelvtanár, elfogadtam egy nyelviskola ajánlatát. Nekik sürgősen helyettesre volt szükségük, mert megbetegedett az egyik állandó nyelvtanáruk. Aki még nem próbálta, azt gondolná, gyerekjáték tanítani egy olyan nyelvet, amely a második anyanyelved. Hát, nem épp; kemény szemeszter van a hátam mögött, de megérte. Értelmes és hasznos munkát végezhettem, és kerestem is vele. Most viszont arra gondoltam, visszatérnék a járműiparba, azon belül is a minőségbiztosítás szakterületére, elvégre abban vagyok igazán otthonos.”

Finlay tehát – nagyon helyesen – elébe ment a dolgoknak és aktívan keresi a következő feladatot. Jó esélye van rá, hogy meg is találja az Interim Kft. révén. „Proactivity, you see” – mondja Finley.

 

Korábbi bejegyzéseink

Projektmenedzser: jelenből a jövőbe
TISAX: egy fontos szabvány, melynek bevezetésében és auditjában az interim menedzser segíthet
Komplex projektek kihívásai
A problémafa
Karrierváltás: Kell-e váltani? - Az EmpowerHER konferencia kerekasztal-beszélgetésének tanulságai
VUCA helyett BANI?
Generációváltás – itt az ideje jól csinálni
Interim menedzser: nincsen megoldhatatlan probléma
Változásmenedzsment: a jövőre készülve
A problémamegoldás első lépése: a diagnosztizálás