Feltaláltuk a spanyolviaszt - Interim menedzsment Feltaláltuk a spanyolviaszt: Hogyan találtuk fel a spanyolviaszt az interim menedzsmentben? Fedezd fel a történetet.
Feltaláltuk a spanyolviaszt
Minőségbiztosítási vezető feladatkörét kell betöltenie az interim menedzsernek három-négy hónapon át egy autóipari vállalatnál – így szólt a megbízás. Nosza, felkutattunk és bemutattunk három jelöltet, majd tíz napos csönd következett. Végül az ügyfél maga jelentkezett, és elmondta: nagyszerűek a jelöltjeink, köszönik szépen, de végül megtalálták a megoldást házon belül.
Amikor a jelölteknek erről visszajeleztünk, az egyikük, egy sokat látott-tapasztalt szakember, azt javasolta: kérdezzünk vissza az ügyfélnél. „Sok szempontból ideális, hogy belülről választottak, de talán egy interim mentor segíthetne neki az indulásnál. Javasoljuk nekik, hátha ezzel segítünk!”
Megtettük.
Az ügyfél válasza: „Az ötlet valóban kitűnő. Nálunk lényegében ez is történik: a kinevezett minőségbiztosítási vezető mellé a vállalat egyik külföldi leányvállalatától érkezik egy nagy tapasztalatú szakember, hogy egy ideig együtt dolgozzanak. Az interim menedzsment erre ugyanolyan kiváló megoldás lenne.”