A tegnap dicsősége kevés a holnap sikeréhez. Az elmúlt rendszerben azonban ez másképp volt. Az idősebbek még emlékezhetnek rá: korábban elért eredményei sok vezetőt elmozdíthatatlanná tettek.

Ezek az emberek elkényelmesedtek, lassították az innováció folyamatát, hátráltatták a változásokat. Pedig még akkor is természetes, hogy felmerül a változás igénye a vezetői posztot illetően, ha jó az illető teljesítménye. Újat, többet, eredményesebbet, ígéretesebbet akarnak a tulajdonosok vagy az igazgatóság.

Ma már senkit sem vesz körül védőburok. A leváltott embernek kell kitalálnia, hogyan alkalmazkodjon a megváltozott helyzethez. Ez kemény dió: el kell fogadnia, hogy már nem őt csodálják, nem tőle várnak útmutatást a munkatársak, nem az ő szavát lesik. Nem kapja meg azokat a juttatásokat és elismerést sem, amelyeket vezetői pozíciójában élvezett. Képletesen szólva: most ugyanarról a hegyről kell leballagnia, amelyre korábban olyan szívesen ment fel. Van, akinek ez jól sikerül, és van, akinek küzdelmes az út.